Az Apple előre bejelentette az iOS 10-et

 Apple bejelentette, hogy a következő Apple operációs rendszer telefonokra és tabletekre az iOS 10 lesz.

Az iOS 10 lesz a következő telefonos operációs rendszer, melyet az új iPhone bemutatásakor fognak kiadni majd az év végén, jelentette be az Apple a WWDC 2016 San Francisco-i rendezvényen.

Az Apple előre vetítette, hogy  az iOS 10 lesz a legnagyobb újításokkal felszerelt telefonos operációs rendszer melyekből egyenlőre 10-et sorolt fel a cég.

A következő dolgok újulnak meg ( sorrend az Apple bejelentése szerint ) :

  1. Megújul a lezárási képernyő ( lock screen ): egy teljesen új interface-t ( kezelőfelület ) új widgetekkel és 3D Touch-os műveleteket végezhetünk majd, persze ha az alkalmazás támogatja majd.
  2. Siri SDK: Ez csak annyiból áll, hogy a fejlesztők képesek lesznek új alkalmazásaikat összekapcsolni a Siri-vel és úgy használni azt, pl. ha a Wechat alkalmazást használjuk akkor egy sms-t nem kell legépeljünk hanem a személyi asszisztensünknek csak megmondjuk, hogy kinek mit és hogyan küldje.
  3. Frissítve lesz a Galéria alkalmazás: okosabb arcfelismerővel és pontos hely adatokat is fog rögzíteni, így nem csak a dátumot fogja kiírni hanem a kép készítéskor levő helyzetünket és hogy volt-e valami esemény az nap.
  4. QuickType (gyors) billentyűzet is frissítve lesz: Gépelés közben szélesebb körben fog javaslatokat adni, helyekről, kapcsolatainkról stb..
  5. Apple Térképek: Eleget hallani, hogy az Apple viszonylag sokat foglalkozik a térképrendszerével, nos a sok munka úgy néz ki nem volt hiábavaló, hiszen most már pontos adatokat fogunk kapni az aktuális forgalomról.
  6. Apple Music: Itt is az interface frissítve lesz, az Apple szeretett volna nagyobb hangsúlyt fektetni a zenére így, majd ha egy zenét fogunk hallgatni a dalszövegét is nyomon kísérhetjük és a ”Fedezd fel” fül átalakul ”Neked vagy számodra” fülre.
  7. Apple hírek: A zenéhez hasonlóan a hírek is egy új inteface-t kap, mostantól két lehetőség lesz elkülönítve a Friss Hírek és az Előfizetések.
  8. Apple Home: Ez egy teljesen új funkció lesz, mely belekerül az iOS 10-be, egyszerűen arról lesz szó, hogy a Home (otthon) használatával a felhasználók nyomon tudják követni azokat a tartozékokat, amelyek kompatibilis(ek) lesznek az iOS-al.
  9. Hang hívás és hang üzenet: Az iOS 10-el a telefonos alkalmazásnak lehetősége lesz kapcsolódni VoIP szolgáltatókhoz és ezek a hívásnaplóban fognak megjelenni.
  10. iMessage: Az Apple üzenetküldő alkalmazása is egy kisebb frissítésen fog keresztül menni, ugyanis újabb funkciókat fog kapni: link előnézetet, nagyobb emojikat, emoji javaslatokat és nagyobb betűtípusokat.

Röviden összefoglalva, tetőtől-talpig megújul az operációs rendszer, hasznos lehetőségekkel bővül, a mostaninál is könnyebb kezelhetőséget kap… Mi kell ennél több?! 🙂



Kövessetek minket Facebook-on, hogy a leghamarabb értesüljetek a legújabb fejleményekről! 🙂

Imre Krisztián adatlap-képe

Imre Krisztián

Weboldal tulajdonos, adminisztrátor, szerkesztő. Főként a Windows Mobile-ban és a Design-ban érzem otthon magam, de érdekelnek a telefonos rendszerek, továbbá bármi ami technológiával kapcsolatos. Célom, hogy cikkeim minél több emberhez eljussanak, ezáltal bevezetve őket a technológia újdonságaiba, érdekességeibe, továbbá tapasztalatgyűjtés, írói készségem javítása, és angol nyelvtudásom fokozása.

Szintén tetszeni fog...

Vélemény, hozzászólás?